Beton szállítás Budapest

blog a beton szállításáról, bedolgozásáról


Néha kerülő úton.

2016.06.03. 16:20 komment

Néha a térkép szerinti legrövidebb útvonalon nem lehet ckt beton szállító teherautóval megközelíteni a szállítási címet. Ilyen körülmény lehet például az, ha földúton keresztül kellene oda mennie a munkagépnek, de az fel van ázva esőzés miatt. Ilyenkor általában nem kockáztatja meg a sofőr az esetleges elakadást, hanem kerülő úton oldja meg a ckt beton kiszállítását. Természetesen csak akkor, ha van alternatív szilárd burkolatú utca is, ami oda vezet. De többnyire valahogyan elvégezhető a ckt beton szállítás egy kis szervezést követően.

Elakadt.

2016.05.23. 08:06 komment

18.jpgA beton Vecsés lakott területén kívülre került megrendelésre, de a szállítás közben az egyik teherautó elakadt az előző mixerek által már túlságosan fellazított talajon. Kézi és gépi erőre egyaránt szükség volt ahhoz, hogy végül sikeresen leküzdhesse ezt az akadályt. Szerencsére mindkettőből volt bőven a munkaterületen és így rövid idő alatt elhagyhatta a kényszerű parkolóját. A következő beton szállító jármű már egy másik útvonalon keresztül juttatta rakományát célba. Nem lett volna célszerű ugyanis megkockáztatni még egyszer egy esetleges újabb elakadást.

Földnedves beton szállítás szervezés.

2016.03.23. 15:02 komment

A napi földnedves beton szállítás megszervezésében figyelembe kell venni, hogy a város mely területére kell a teherautókat kiküldeni a rakományukkal. Erre azért van szükség, mert a következő szállítások időpontját csak ezek ismeretében lehet meghatározni. Ha az első fuvarnál dugóba kerül a jármú, akkor előfordulhat, hogy az azt követő földnedves beton rendelések is eltolódnak. Ahova például a reggeli csúcsforgalomban csak hosszú araszolgatással tud eljutni a teherautó, oda célszerűbb még az ezt megelőző kora reggeli időpontra ütemezni a földnedves beton átadásának időpontját.

Kertépítéshez ckt beton.

2016.03.03. 21:11 komment

Családi házak kertépítéséhez gyakran van szükség ckt beton kerítésen belüli használatára. Ha kellőképpen nagy a kapubejárat és van elegendő helye a teherautónak ráfordulni erre a kapura, akkor közvetlenül a felhasználási hely mellé is lebillenthető a ckt beton. Erről azonban még időben, a megrendelés leadása előtt kell megbizonyosodni, mert ha csak a szállítás megtörténtekor derül ki, hogy mégsem tud oda állni a teherautó ahová kellene, akkor nagy fejtörést okozhat megfelelő új helyet találni a ckt beton részére valahol az utcán. Nem is beszélve annak betermeléséről az udvarba.

Földnedves beton szállítás előtt.

2016.01.13. 06:32 komment

A legegyszerűbb módja néhány köbméter földnedves beton árának kifizetésére a készpénzben történő rendezés. Ezt megteheti a vevő még a szállítás megkezdése előtt a beton gyár irodájában. Az azonban lényeges momentum, hogy a vásárlás megelőzze a földnedves beton megkeverését és a helyszínre szállítását. Erre azért van szükség, mert ha valamilyen okból a megrendelő mégis elállna a vásárlástól, akkor a már megkevert földnedves beton a gyártó kárára megsemmisítésre kerülne.

Hozzávetőleges köbméter.

2015.11.13. 06:39 komment

Azért kell legalább hozzávetőlegesen megadni a kivitelező cégnek, hogy nagyságrendileg hány köbméter beton az, amit várhatóan ki kell majd szállítani egy adott napon, mert annak megfelelően kerülnek a mixerek behívásra. A szállítás diszponálása a munkát megelőző napon történik ugyanis a legtöbb beton gyárban. Főként akkor van ennek nagy jelentősége, ha az építkezés nem az üzem közelében található. Ha viszont a beton Budapest XVIII. kerület egyik utcájába kerül majd kiszállításra és a gyár is itt található, akkor az egyik mixer gyorsan visszatud esetleg menni ugyanarra az építkezésre.

Beton Csepel.

2015.11.03. 19:12 komment

A mixereknél meg van határozva, hogy maximum hány köbméter beton szállítását végezhetik el egyetlen fuvarral. Ez teherautó típusonként és felépítményenként eltérő. Bizonyos esetekben azonban ennyit sem szabad beléjük tölteni. Ez akkor szokott előfordulni, ha a szállítás helye csak egy meredek útszakaszon keresztül közelíthető meg. Ez Budapest területén szinte csak a budai oldalon szokott előfordulni, akkor szinte soha, ha mondjuk a beton Csepel területére kerül kiszállításra. Nincs olyan közúti része, ahol kifolyna a beton a mixerekből.

Helyismeret.

2015.10.13. 06:34 komment

A hivatásos sofőröknek jól kell ismerniük azt a települést, amelyen fuvarozást végeznek. Ez a saját és a munkaadójuk közös érdeke is egyben. Tudniuk kell azt, hogy ha például a beton Budapest XVIII. kerület Vecsés felé eső részére kerül szállításra, akkor az adott napszakban melyik az az útvonal, amelyiken keresztül a legrövidebb idő alatt érnek oda. Természetesen csak olyan utcák jöhetnek szóba, amiken teherautóval is szabályosan lehet közlekedni. Minél előbb ér oda a beton, annál biztosabb, hogy nem romlik szállítás közben a minősége.

Billenőplatós betonszállítás.

2015.09.13. 08:59 komment

A billenőplatós teherautók, melyekkel a földnedves betonszállítás történik, bizonyos esetekben könnyebben elakadhatnak mint a személyautók. Főként akkor fordulhat ez elő, ha laza homokos vagy sáros talajon fekszik az a munkaterület, ahova a rakományukat le kellene borítani. Ezért betonszállítás előtt mindig meg szokta kérdezni a gyárban a munkafelvevő, hogy milyen terepviszonyokra lehet számítani azon a területen, ahova később a szállítás majd történik.

Beton Gyál.

2015.09.03. 19:46 komment

A beton szállító mixerek nem végeznek gyűjtőfuvart. Még akkor sem, ha a két szállítási címre kért beton mennyisége egyébként egyszerre is beleférne az autó dobjába és ha mindkét esetben a beton Gyál egymástól nem messze fekvő részére kellene. Nem lehet ugyanis pontosan megállapítani, hogy a beletöltött mennyiségből mennyi lett egy adott pillanatig már kiengedve. Becsülni természetesen meg lehet, de pontos mérő eszköz nem található az autókon. Ezért minden egyes szállítás külön kerül beletöltésre az üres teherautóba.

A földnedves beton szállítása.

2015.08.03. 07:14 komment

A földnedves beton szállításának elvégzését egy adott napon általában darabszámra kevesebb teherautó tudja megoldani egy beton gyárból, mint amennyivel a képlékeny beton továbbítását meg szokták szervezni. Ez a felmerülő igények alapján hosszú évek alatt lett így kialakítva. Ha egy cégnek egyszerre mégis nagy mennyiségben lenne rá szüksége, akkor megrendelésüket időben leadják az üzemben és az megfelelő számú billenőplatós teherautót fog behívni az aktuális földnedves beton szállítás elvégzéséhez.

A szállító járművek tisztítása.

2015.07.23. 06:29 komment

Fontos munkaköri feladatuk a mixerbeton szállítás végzőinek, hogy tisztán tartsák járműveiket. Ez azonban nem csak a teherautók külső megjelenésére vonatkozik, hanem a felépítményként az autó hátulján lévő dob valamint a csúszda tisztítására is. A dobba kerül bele a gyárban a keverék és ebből ürítik ki az építkezésen azt. A mixerbeton kifelé vagy befelé áramlását a dob falára rögzített csigák látják el. Ezekbe rövid idő alatt bele tud tapadnia mixerbeton, ezért rögtön a kiürülés után el kell mosni őket bő vízzel. A csúszdán keresztül csúszik le a beton a dobból a zsaluba vagy a pumpa kádjába éppen az aktuális munkának megfelelően. Ezt szintén vízzel kell tisztítani a sofőrnek.

Beton Csömörre.

2015.07.13. 12:59 komment

Amennyiben a betonozandó szerkezet zsaluzata ezt lehetővé teszi, célszerű a szállítás megkezdése előtt megadni a beton gyárnak az aznapi teljes beton szükségletet. Mert ha nem kell várni a rákérés miatt az utolsó teherautóra, akkor a munkások is előbb végeznek és a pumpa sem áll a helyszínen tétlenül azt várva, hogy például a mixer és vele a beton Csömör területére kiérjen. A pumpa óradíját ugyanis erre az időszakra is ugyanúgy ki kell fizetni, mintha a betont szivattyúzná a zsaluba. Ha a végleges mennyiség csak az utolsó autó megtöltése előtt kerül kiszámításra, akkor a megrendelő pénztárcáját terhelik ennek költségei.

A mixerbeton januárban.

2015.01.13. 09:26 komment

A január a mixerbeton gyártásban a leggyengébb időszak. Ilyenkor már csak a hónapokon keresztül húzódó, nagy volumenű beruházásokhoz történik mixerbeton szállítás. A hideg idő miatt csak az vásárol ilyenkor, aki azt nem tudja elhalasztani például kötbér miatt. Nem lehetetlen betonozni ilyenkor sem, csak valamivel magasabbak a járulékos költségek és a zord időjárás miatt gyakran kell napokra elhalasztani az előre eltervezett felhasználási időpontokat. Illetve ha kültérre kerül a mixerbeton, akkor extrém hidegben a szerkezet fűtéséről is gondoskodni kell, hogy a megfelelő végbemenjen kötési folyamat.

Belvárosi beton.

2014.11.13. 07:53 komment

4.jpgBudapest belvárosába történt a beton szállítás egy köztér megújításához. A beruházás nagy része már megvalósult és a térbeton elkészítése volt a befejező művelet. Mivel a munkaterületet a mixerekkel nem lehetett közvetlenül megközelíteni a gyalogos és jármű forgalom miatt, a park széléről lett a rakományuk beszivattyúzva a helyére. A nagy kopásállóságú beton miatt egy negyvennégy méteres pumpát kellett a helyszínre küldeni, mert ez már megfelelően nagy keresztmetszetű csövekkel van szerelve és ennek a szivattyúja képes elnyomni ezt a csak nehezen pumpálható anyagot. Ezt természetesen a beton ár is tükrözte.

Archívum

süti beállítások módosítása